Számos betegségen segít a jóga

A jógázás fitten tart, segít a hajlékonyságot megőrizni, sőt a fogyásban is a segítségünkre lehet, de emellett nagyon sok egészségügyi problémára, bajra, fájdalomra jelenthet megoldást. Ezeket a pozitív hatásokat számtalan kutatás is bizonyította már.

Érdemes jógázniuk az asztmásoknak, illetve azoknak, akik légzési nehézségekben szenvednek. Egy kutatás szerint a jógázás csökkenti a szervezetben található, gyulladásra utaló biomarkerek arányát, ez pedig hatékony kiegészítő terápiává teszi ezt a mozgásformát, amit a klasszikus asztmagyógyszerek mellett lehet alkalmazni.
Különösen az idősebb korosztályt veszélyeztethetik az esések, illetve az egyensúlyzavarok. Az esések önmagukban nem jelentenek általában komolyabb problémát, ám az idősebbek csontjai könnyebben törnek, nehezebben regenerálódnak, és a súlyosabb balesetekből nem mindig képesek felépülni. A jógázás segíti a testtudatot, fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt is. Egy 14 hetes jógaprogram ezen pozitív hatások mellett az általános fájdalmakat is képes csökkenteni.
gyógyult, tünetmentes daganatos betegeknek is javasolt a jóga (természetesen a kezelőorvossal való konzultáció után), mert hatékonyan képes csökkenteni például a kezelésekkel összefüggő mellékhatásokat, a fájdalmat és a fáradékonyságot.

A szív- és érrendszeri betegségekmegelőzésénél is érdemes lenne nagyobb szerepet szánni a jógának. A problémák kialakulásában ugyanis a mozgásszegény, ülő életmódnak, és a stressznek egyaránt nagy szerepe van, a rendszeres jógázás pedig mindkét dolog ellen hatásos lehet. Némi bizonyíték arra is van, hogy a jóga kiegyensúlyozó hatással van a vérnyomásra, valamint a koleszterin- és triglicerid-szintekre is.

Ráadásul azoknak is érdemes jógázni, akik más sportokat nem igazán kedvelnek (vagy éppen túl öregnek, túl kövérnek érzik magukat ezekhez), egy nemrég végzett kutatás ugyanis bizonyította, hogy a jóga legalább olyan hatékony, mint a kerékpározás vagy a futás.

A jógázás – a megfelelő gyógyszerek mellett gyakorolva – enyhíti a refluxbetegség tüneteit, és képes csökkenteni annak az eshetőségét, hogy műtéti beavatkozásokra legyen szükség a betegség kezeléséhez. Sok kutatás foglalkozik a jóga izom- és ízületi fájdalmakat csökkentő hatásaival. Ezek alapján a jóga hatékony lehet a nyak-, hát- és deréktáji fájdalmak enyhítésében.

A krónikus fájdalommal küzdőknél a rendszeres jógázás hatására kevesebb gyógyszerre lehet szükség, emellett a mozgás csökkenti a fájdalommal összefüggő szorongást, depressziót és alvászavarokat is. Összességében javítja az életminőséget. Ráadásul kiderült, hogy a pozitív hatásokhoz jógastúdióba sem szükséges járni, a virtuális edzőtermek is ugyanolyan hatékonyak lehetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Ideje két marékkal enni a fokhagymát!

A 10 legjobb gyógynövény megfázásra