Orbáncfű: kisimít ideget és ráncot

Orvosi tárgyú írásokban már az első századtól szerepel ez az akadémiai gyógyításban is nagy karriert befutott, sokoldalú gyógynövény. A depresszió, az idegi panaszok, a gyomorfekély gyógyítója, valamint az alkoholfüggőség, a menstruációs tünetek enyhítője, ám emellett bőrápolásban is verhetetlen: olajos kivonatával nemcsak a ráncokat, hanem a narancsbőrt is kezelhetjük. Mit tud még?

A közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) népies megnevezése lyukaslevelűfű, mert leveleit a fény felé tartva sok áttetsző, lyukra emlékeztető pontot láthatunk, ám ezek az illóolajtartók, szélükön fekete mirigypontokkal. Innen ered a latin perforatum megnevezés. A hazánkban vadon előforduló Hypericum fajok közül kizárólag a közönséges orbáncfüvet gyűjtik.
Virágos-leveles hajtását júniustól szeptemberig gyűjtik. Illóolajat, hipericinszármazékokat, (hipericin, hiperforin) flavonoidokat, tannint tartalmaz. Ismertetőjegye a vörös nedv, amit – ha levelét-virágát megdörzsöljük – a mirigypontokban felhalmozódó hipericin nevű festékanyagnak köszönhet. A virágból készült kivonat is ezért vörös színű.

Az orbáncfű gyógyhatásai

A virágzás kezdete körülbelül egybeesik a nyári napfordulóval, emiatt már a pogány kor is varázserőt tulajdonított e növénynek. Démonűzés ide vagy oda a közönséges orbáncfű herbája megtalálható a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben és az ESCOP monográfiák között, továbbá a gyógynövény hatásait klinikai kísérletek is bizonyítják.Nyugtalanság, ideges eredetű panaszok, alvászavar, kedélyállapot javítása

Az orbáncfű depresszióra, idegességre gyakorolt pozitív hatását tudományos kutatások is bizonyítják. Az orbáncfűkészítmények hatékonyságban szignifikánsan felülmúlták a placebót és az összehasonlításként alkalmazott szintetikus antidepresszánsokkal (imipramin, dezipramin, amitriptilin, fluoxetin, maprotilin) összemérhető hatásúnak bizonyultak. Sőt, lényegesen kevesebb nemkívánt mellékhatást észleltek a növényi készítményekkel, mint a szintetikus szerekkel. Számos forgalomban levő antidepresszáns gyógyszer hatóanyagát orbáncfűből vonják ki.

Gyomorbántalmak, gyomor- és nyombélfekély, epebántalmak

Az orbáncfű virágából készült teát a gyógyászatban epehólyag-bántalmakban és gyomorfekélyes betegek kezelésére is használják. Kísérletes gyomorfekélyt kivédő hatása igazolt.Alkoholfüggőség leküzdése

Egy olasz kutatócsoport állatkísérletekkel bebizonyította, hogy az orbáncfűkivonat alkoholfüggő állatoknál csökkentette az alkoholéhséget. Eredményeiket más kutatócsoportok is megerősítették. Emellett az orbáncfű hatóanyaga megtalálható az alkohol, egészségtelen étkezési szokások stb. által megterhelt máj és májgyulladás kezelésére összeállított többkomponensű készítményekben.

Klimax, változókori tünetek

Leginkább a változókor idegrendszeri panaszainak kezelésére javallt olyan esetekben, amikor a tünetcsoport pszichés komponensei dominálnak: levertség, kedvetlenség, hangulatingadozás.

Menstruációs tünetek

Idegesség, ingerlékenység, hangulatváltozások, fejfájás, puffadás, a menstruációkezdetén jelentkező enyhébb alhasi görcsök kezelésére.

Erős immunerősítő,vírusölő hatása van, a népi gyógyászat herpeszvírusra valamint hepatitisz B és C vírusra is ajánlja.

Sebgyógyítás, bőrápolás

Az orbáncolaj hatásosnak bizonyult sebek, zúzódások kezelésében fertőtlenítő, sebösszehúzógyulladáscsökkentő, bőrnyugtató hatása révén. Zúzódásokat néhány csepp olajjal átitatott kendővel kössünk be. Nyílt sebre tisztítás és fertőtlenítés után orbáncolajos kötést tegyünk, naponta kétszer cseréljük.A népi gyógyászat narancsbőrre, műtéti hegek gyógyítására is ajánlja. Az enyhe pirosra égett bőrt vékonyan bekenve az olajjal, megszünteti a fájdalmat, gyorsabban gyógyul a seb. Rosaceára, pikkelysömörre, ekcémára – a bőr gyulladásos betegségeire is alkalmazhatjuk. Továbbá azt is megfigyelték, hogy az arcon más célra használt orbáncolajos kenegetés halványította az enyhébb ráncokat. Az orbáncfű olaja borotválkozás után fertőtleníti és nyugtatja az igénybe vett bőrt.

Felhasználása

Gyógyteát forrázással készítünk belőle. Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember ajánlása alapján álmatlanságra, alvászavarokra lefekvés előtt fogyasszunk belőle egy csészével. Depressszióra, idegi panaszokra napi egy csészével szintén az esti órákban. Fontos, hogy 6 hétig szabad folyamatosan inni, utána 6 hét szünetet kell tartani. Emésztésjavításra, epeműködésre étkezés után 15 perccel egy csészével, alkalomszerűen. Savcsökkentésre napi egy-két csészével étkezés után 30 perccel. Vírusfertőzésre napi 3 csészével étkezés előtt.

Az orbáncfű alkoholos kivonata szintén nyugtató hatású. Depresszió megelőzésére, kezelésére esténként 1 kávéskanálnyit fogyasszunk. Herpeszre az alkoholos kivonatot használjuk, naponta többször kenjük be a viszkető bőrfelületet.

Vérhígító,fogamzásgátló tabletta, antidepresszánsok, nyugtatók, epilepszia-ellenes gyógyszerek szedése mellett orbáncfűtea vagy kivonat fogyasztása nem ajánlott. Túlzott fogyasztása fehérbőrű egyéneknél fényérzékenységet okozhat.

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Szegfűbors és szerecsendió: természetes fájdalomcsillapítók

Sárgarépa nagyon jó hatásai a szervezetre