Szelén: csodafegyver a téli bajok ellen

A D-vitaminról tudjuk, hogy nem csak a csontritkulás megelőzése miatt fontos. Pótlásával – több krónikus betegség megelőzése mellett – az őszi-téli időszakban gyakori megbetegedéseket is csökkenthetjük. Most a szelén kedvező hatásaira hívjuk fel a figyelmet.

Az utóbbi évek figyelemfelhívó kampányának köszönhetően sokkal többen tudnak a D-vitamin szerepéről. Van azonban egy nyomelem, amiről kevesebbet hallani, pedig szintén fontos eszköz a téli időszak átvészelésében.
– A szelén szedését minden betegem számára javasolni szoktam – mondja Balázs Csaba endokrinológus, immunológus, az Endokrinközpont orvosa. „Betegeim körében elsősorban hormonális problémák – pajzsmirigy-rendellenességek, női és férfi meddőség – kapcsán merül fel a szelén szedése, ám egyéb betegségek kiegészítő terápiájában és prevenciójában is hasznos eszköznek tartom. A szelén pótlása segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, antioxidánsként pedig a bőrön jelentkező gyulladásos betegségek, a stroke, az asztma, a diabétesz, vagy a daganatos elváltozások kockázatát is csökkentheti.”

A szelénhiány következményei

Általános tünet lehet a fáradtság, pajzsmirigy-alulműködés, mentális fáradtság, depresszió, és a vetélés-meddőség. A szelénhiány súlyos betegségeket is előidézhet.

Számos kedvező tulajdonsága mellett, a téli időszakban leginkább a szelén antivirális hatását élvezhetjük. Felmérések alapján az influenzajárvány Európa azon országaiban volt különösen nagymértékű, ahol alacsony szelénszint jellemző. „Európa országainak nagyobb részében, így hazánkban sem elegendő a talaj szeléntartalma. A szelénben legszegényebb skandináv országokban erre a problémára már megoldás is született: különböző módszerekkel érték el, hogy az ott termesztett növények, és az arra épülő táplálékláncban a szelénhiányt kiküszöböljék.”

Szelén a legnagyobb mennyiségben a brazil dióban, a tenger gyümölcseiben (rák, kagylók, tonhal), állati belsőségekben, szárnyasok húsában és a vörös húsokban található. Jó forrásai még a tejtermékek – elsősorban a vaj -, a citrusfélék, az avokádó, hagyma, paradicsom, sörélesztő és a teljes kiőrlésű gabonafélék. A brokkoli különösen sok szelént tartalmaz. Mivel azonban az étrendünk gyakran nem tartalmazza napi szinten a felsorolt élelmiszereket, illetve a talaj alacsony szeléntartalma miatt az egyes ételek szeléntartalma nem éri el a szükséges napi mennyiségét, érdemes táplálék-kiegészítőként fogyasztani – meghatározott mennyiségben. A szelén nagy dózisban mérgező hatású, ezért nagyon fontos, hogy betartsuk az orvos által felírt napi dózist.

„Meg kell találnunk tehát azt a tartományt – általában 150-200 mikrogramm/nap – amelytől kedvező hatás várható, azonban a dózis függ a beteg állapotától, az indikációtól: a kritikus állapotban lévő betegeknek ennél lényegesen nagyobb dózisra van szükségük. Az optimális hatás érdekében a napi szükséges mennyiséget személyre szabottan javasolt beállítani: csak akkor és csak annyit, amit a szervezetünk feltétlenül igényel.”

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Citromolaj: mi mindenre jó?

Gyermekláncfű: tisztít epét, májat