Koleszterinszint-csökkentő ételek

Fogyasszunk belőlük minél többet!

Bár a koleszterin nélkülözhetetlen az életünkhöz, a túl magas koleszterinszint súlyos károkat okozhat, és nagyon rossz hatással lehet az egészségünkre. Az életmód megváltoztatásával, az étrendünk átalakításával azonban sokat tehetünk a koleszterinszint csökkentéséért!

A szervezetünkben keringő koleszterin két forrásból származik: egy részét a testünk maga állítja elő, a többit azonban kívülről, az ételeinken keresztül visszük be. A koleszterinnek nagyon fontos szerepe van a testünk működésében, de ha túlságosan is sok van belőle, akkor ez lerakódhat az érfalakon, úgynevezett plakkokat képezhet, és ezek a plakkok később komoly problémákat okozhatnak.
A plakkok ugyanis nemcsak leszűkítik a vérereket, de teljesen el is zárhatják az áramló vér útját, ennek pedig igen súlyos következményei lehetnek, akár agyvérzést vagy szívinfarktust is okozhatnak az elzáródott erek.
Ha csökkenteni szeretnénk a koleszterinszintünket, elsősorban azokat az ételeinket érdemes lecserélni, melyek zsírban, pontosabban telített zsírsavakban gazdagok.
Ezek közé tartoznak a zsíros húsok, a tojás, a felvágottak és kolbászfélék, az omlós sütemények, a kelt tészták.

Mit ehetünk ezek helyett?

rostdús élelmiszerekről több kutatás is bizonyította, hogy hozzájárulnak a koleszterinszint csökkentéséhez. Emellett teltségérzetet okoznak, nem okoznak hirtelen vércukorszint-emelkedést, és az emésztésünkre is jótékony hatással vannak. Reggelire érdemes teljes kiőrlésű gabonákat, zabkását vagy müzlit enni, ebédre pedig jöhetnek a hüvelyesek. Sok rost található emellett a zöldségekben és a gyümölcsökben és a barna rizsben is.

Nem minden zsiradék ártalmas: az omega-3 zsírsavaknak például szív- és érrendszert védő hatásai is vannak, és segítik csökkenteni a káros LDL koleszterin, illetve a trigliceridek szintjét. Emellett az agyunknak, a bőrünknek és az érzékszerveinknek is jót tesznek. Az omega-3 zsírsavak nagyszerű forrásai a hideg vízben élő, zsírosabb halak, mint a hering, a lazac, a makréla vagy a szardínia. Sajnos, a magyarok nagyon kevés halat esznek, pedig az ajánlások szerint hetente kétszer javasolt a fogyasztása!

Az avokádó igazi szuperétel, több olyan vegyület is található benne, melyek hatékonyan csökkentik a magas koleszterinszintet. Egy kellemesen fokhagymás avokádókrémmel pedig két legyet üthetünk egy csapásra, ugyanis a fokhagyma is nagyon hasznos és egészséges zöldség.

fokhagyma javítja a szervezet ellenálló képességét, vértisztító hatású, segít megelőzni a vérrögöket, csökkenti a vérnyomást, és természetesen a koleszterinszintünkre is jó hatással van. Ráadásul azt is megakadályozza, hogy a koleszterinrészecskék az erek falára tapadjanak, így hatékonyan küzd a plakkok ellen.

Az olajos magvak, diófélék (mint a mandula, a kesudió vagy a dió) nemcsak egészséges zsírokban gazdagok, de olyan mikrotápanyagokat is tartalmaznak, melyeknek nagy szerepe van a szív egészségének megőrzésében. Ezek közé tartozik például a magnézium és az E-vitamin. Az olajos magvakat fogyasztók körében kevesebb a szív- és érrendszeri megbetegedés, illetve a mozgásszervi panaszok, ezért érdemes ezeket az egészséges nassolnivalókat rendszeresen beépíteni az étrendünkbe, például a különböző chipsek, rágcsálnivalók helyett.

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Gyógynövények szembetegségekre

Így tehetjük rendbe a májunkat