Hogyan gyógyít a só?

A haloterápiáról röviden

A sóval való gyógyítás több száz éves múltra nyúlik vissza
A sóval való gyógyítás több száz éves múltra nyúlik vissza

A só az egyik legfontosabb, leggyakrabban használt ízesítőszer, emellett fontos szerepe van a tartósításban is. A sóval való gyógyítás, egészségmegőrzés több száz éves múltra nyúlik vissza – mit érdemes tudni róla?

A sóval kapcsolatos hírek általában arról szólnak, hogy túlságosan sokat fogyasztunk belőle, azonban a sónak nagyon fontos szerepe van az egészségünk megőrzésében. Nemcsak azért, mert az ételeink egyik legfontosabb ízesítője, de lényeges szerepe van például a vérnyomás egyensúlyban tartásában is.
Kis mennyiségben tehát szükséges a szervezetünk megfelelő működéséhez, de ehhez általában elegendő az élelmiszerekben található természetes sómennyiség is. Azonban a sót egyéb módokon is felhasználhatjuk az egészségünk megőrzéséhez és a betegségek elleni küzdelemhez.
A sónak többek között antibakteriális, gyulladáscsökkentő és nyákoldó hatást tulajdonítanak. A sóval való kezelés több száz éve létezik, az első feljegyzések a 12. századból származnak róla: szerzetesek természetes sóbarlangokat használtak arra, hogy légúti betegségeket gyógyítsanak, illetve a krónikus légzőszervi betegek, például asztmások állapotán javítsanak.

Kutatások szerint a haloterápia, vagyis a sóval való gyógyítás jótékony hatással lehet a légúti betegségben szenvedőkre, például azokra, akik asztmában, krónikus bronchitisben, sinusitisben, COPD-ben, cisztás fibrózisban, szénanáthában szenvednek, vagy krónikus fülgyulladással küzdenek.

A só külsőleg alkalmazva gyógyító hatással bír a pattanásos, ekcémás, neurodermatitiszes vagy pszoriázisos betegek bőrére is. A só emellett energetizáló, regeneráló és erősítő hatással bír, így a haloterápiás kezelés csökkentheti a stressz, a krónikus fejfájás, az enyhe mértékű depresszió, a letargia vagy a hangulatzavarok tüneteit.

A haloterápiát különböző módokon alkalmazhatjuk, például sópárlatot vagy „száraz” sós levegőt belélegezve. A sós vizes oldat számos betegség tüneteinek enyhítésére alkalmazható, például az ínyproblémáknál, a torokgyulladásnál vagy torokfájásnál.

Az úgynevezett neti edénybe is sós oldatot tesznek, és ezzel öblítik át az orrüregeket – ez nemcsak a felesleges váladékot távolítja el, de a kórokozókat, polleneket is „kiöblíti”, anélkül, hogy az orrjáratokat kiszárítaná.

Külsőleg alkalmazva a sós bőrradírozás nagyon hatékonyan távolítja el az elhalt hámsejteket, emellett enyhén fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású. A sós fürdőnek pedig méregtelenítő és bőrszépítő hatásokat tulajdonítanak. A sóterápia (elsősorban a sószobák használata) néhány embernél a szem irritációját okozhatja, illetve fokozott váladékürítéssel, köhögéssel járhat, ez utóbbit azonban jó jelnek tekintik.

A sóterápia nem javasolt azoknak, akik akut tüdő vagy hörgőbetegségben szenvednek, magas a vérnyomásuk, szívelégtelenségben szenvednek vagy pajzsmirigyproblémájuk van. A krónikus betegségekkel küzdők mindenképpen kérjék ki az orvosuk vélményét, mielőtt sóterápiás kezelésen kívánnak részt venni.

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

A kurkuma gyulladás-, tumor-, baktérium- és vírusellenes hatásáról is ismert

Mindenre jó ez a csodafűszer

Kakukkfű: a nátha doktora!