Könnyen megfigyelhető jelenség, hogy ingerlékenyebbek, dühösebbek leszünk, ha éhesek vagyunk. De honnan jön vajon ez a düh, és miért van az, hogy egyes emberek sosem tapasztalnak ilyet magukon?
Az evésdüh fiziológiája
Azok a szénhidrátok, fehérjék és zsírok, amiket eszünk, emésztés során cukrokká, aminosavakká és zsírsavakká alakulnak, amelyeket a véráram szállít szerveinkhez és szöveteinkhez: ezekből nyerjük az energiát. Ahogy múlik az idő az étkezés után, a tápanyagok mennyisége elkezd csökkenni a véráramban. Ha a vércukorszintünk ennek következtében lezuhan, agyunk úgy veszi, mintha fenyegetne minket valami – ez azért is van, mert az agynak glükózra van szüksége ahhoz, hogy működni tudjon, míg a többi szervünk cukor nélkül is képes működni.
Mindannyian tapasztaltuk már, hogy sokkal nehezebb bármit is csinálni, amikor éhesek vagyunk és alacsony a vércukrunk. Nemcsak fókuszálni és koncentrálni nem tudunk olyan jól, hanem a társadalmi normákat sem tartjuk be olyan könnyen, úgyhogy ha olyan emberre rivallunk rá, akit nem kedvelünk ugyan, de normális esetben képesek vagyunk kedvesen szólni hozzá, akkor az alacsony vércukrot is okolhatjuk a viselkedésünkért.
Lehet azonban más oka is az ételdühnek. Amikor vércukorszintünk egy bizonyos szint alá zuhan, agyunk üzenetet küld több szervünknek, hogy termeljen olyan hormonokat, amelyek hatására emelkedik a véráramunkban lévő glükóz mennyisége. Négy ilyen hormon van: az agyalapi mirigy termelte növekedési hormon, a hasnyálmirigy termelte glukagon, illetve a mellékvese által termelt két hormon: az adrenalin és a kortizol.
A mellékvese ezen hormonjai stresszhormonok, amelyek nem csupán alacsony vércukorszint esetén, hanem számos más stresszhelyzetben is termelődnek. Az adrenalin pedig a „fuss vagy harcolj” szituációk esetén segít: ha úgy gondoljuk, hogy veszélyben vagyunk, sokkal agresszívabban reagálunk minden külvilágból érkező impulzusra.
Miért leszünk ingerlékenyek, ha éhesek vagyunk?
A dühös viselkedést a gének is magyarázhatják: amikor éhesek vagyunk, egy dühös viselkedéshez kapcsolt gén hatására neuropeptid Y nevű vegyület termelődik agyunkban, ez pedig az agy bizonyos receptoraihoz (például az Y1 receptorhoz) kapcsolódva motivál minket arra, hogy sokat és hamar együnk. A neuropeptid Y és az ehhez kapcsolódó receptor viszont a dühös és az agresszív viselkedést is kontrollálja, így azok, akikben magas ennek a szintje, könnyebben mutatnak agresszív viselkedést.
Mégis mit tegyünk, amikor támad az éhségdüh?
Az első, megelőző lépés természetesen az, hogy együnk valamit, mielőtt túl éhesek leszünk. Első reflexünk lehetne az, hogy csokoládét vagy csipszet eszünk, de ezek olyan vércukorszint-emelkedést okoznak, amelyet gyors vércukoresés követ, emiatt pedig nemcsak az éhségünk, hanem az ételdühünk is megnő. Próbáljunk tehát tápanyagokban gazdag, természetes ételeket, lassan felszívódó szénhidrátokat fogyasztani.
Természetesen előfordulhat, hogy nem tudunk azonnal enni, mert lefoglal a munka, diétázunk, böjtölünk vagy tisztító kúrán vagyunk. Az ilyen esetekre érdemes megjegyeznünk: szervezetünk glükóztermelő ellenreakciója idővel beindul, és vércukorszintünk emelkedni fog. Étel hiányában szervezetünk saját zsírraktárait dolgozza fel, hogy energiát szerezzen. Ilyenkor a zsír egy része ketonokká alakul át – ezekről pedig sok kutató úgy véli, hogy csillapíthatják éhségünket, mivel agyunk képes glükóz helyett a ketonokat is üzemanyagnak használni.
